Kóstolók és kóstolók
Mint az előző részben is utaltam rá, ez a kóstolós „évszakunk”. Meglátogatott bennünket a Tasting Table csapata, Zoli tartott céges borkóstolót a Bálint Boráriumban, és volt két új formátum, ezekről írnék részletesebben.
Borkultúra fiataloknak
Már jó ideje forog a fejemben, mit tehetnék személy szerint én a borkultúráért itt, helyben. A termelői utánpótlásért lehetőségeink szerint már évek óta igyekszünk tenni, jó tanácsokkal szolgálni a hobbiborászoknak és tanulási lehetőséggel a jövő profijainak. De mi lesz a fogyasztói oldallal? Tudunk-e egyáltalán szólni a következő generációhoz, a „mai fiatalokhoz”? Erre teszek kísérletet, és szerencsére kiváló társak csatlakoztak hozzám.
Tamara, a „Boroslány” a tudását és helyszínnek a Bortékáját, Nagy Gábor barátom szintén a tudását, a tapasztalatát és az enyémtől bizonyos dolgokban eltérő szemléletét hozza a közösbe. A többi helyi borászkollégával együtt összedobjuk a szemléltető eszközöket, azaz a borokat, Bácsi Zoli segít a témák vázlatát összeállítani, és már kész is a recept: 8-10 alkalomnyi lehetőség, ahol átadhatunk valamit a falu ifjúságának a bor szeretetéből, ismeretéből, végtelen és sokszínű univerzumából.
Az első alkalmon túl is vagyunk, és az a legjobb visszajelzés, hogy a következő meghirdetett időpont néhány nap alatt betelt. Inspiráló és izgalmas! Csakúgy, mint az
Irodalomterápiás borkóstoló
Ez meg mi fán terem? – kérdeztem magamban, amikor Nóra és Léna megkerestek az ötlettel. Szűk lenne a keret, és a tudásom is gyér, hogy az irodalomterápiát részletezzem, aki kíváncsi, keressen rá! Személyes élményemet viszont megírom.
A helyszín ezúttal is a Boroslány Bortéka volt, a hosszú asztalt körbeülte úgy egy tucat, egymásnak ismeretlen ember. Nóra felolvasott, kérdezett, feladatot adott, a résztvevők pedig mondták a gondolataikat, érzéseiket a szöveg kapcsán. Emlékeket, élményeket idéztek fel Vörösmartyhoz, Pilinszkyhez, Petőfihez vagy éppen Hamvas Bélához kapcsolódva.
Adott pontokon érkezett egy-egy pohár bor néhány gondolattal, és megtörtént a legeslegkedvencebb hétköznapi csodám: az eleinte ismeretlen emberek már nem voltak idegenek. A kimondott és meghallott szavak által minden jelenlévő gazdagodott, a világunk egy porszemnyi darabkája ott akkor több és jobb lett, mint előtte volt.
Azt hiszem, a legtöbb alkotó ember szeme előtt ilyesmi lebeg, amikor munkájának célját próbálja megfogalmazni. Egy vers, egy festmény vagy egy dal mellé néha odahelyezhető egy irodalomterápiás est, egy tanóra, egy bábelőadás vagy akár egy palack bor is. Ami közös bennük, az a szándék. Ahogy szerzetes papköltőnk, Mécs László írja: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!”
