Beszélgetünk
Borral festeni izgalmas kihívás című cikk borítóképe

Borral festeni izgalmas kihívás

2019. 06. 10. | Szabó Edit
Beszélgetés Szabó Győzővel
Szabó Győző színművész és Gasztonyi Kálmán festőművész közösen alkotta meg Teleki Zsigmond portréját, a Teleki borcsalád borait használva festékül. A jótékonysági akció részleteiről Szabó Győzőt kérdeztük…
Beszélgetünk
Gyüttem, de nem megyek című cikk borítóképe

Gyüttem, de nem megyek

2019. 06. 08. | Szabó Edit és Pesti Eszter
Beszélgetés Rácz Erikával
Határozott, céltudatos, elképesztő munkabírású nő. Öt éve vezeti a SanzonTokajt, amit azért kezdett építeni, mert örökölt egy darab szőlőt Erdőbénye határában, és úgy gondolta, hogy akkor ezzel neki dolga van. Rácz Erikával beszélgettünk…
Beszélgetünk
Garamvári Vencel életműdíjat kapott című cikk borítóképe

Garamvári Vencel életműdíjat kapott

2019. 05. 30. | Szabó Edit
Beszélgetés Garamvári Vencellel
Az idén Garamvári Vencel balatonboglári borász és pezsgőmester vehette át a Magyar Bor Akadémia által odaítélt Az év bortermelője életműdíjat. Az elismert szakemberrel Szabó Edit beszélgetett…
Beszélgetünk
A Szent György-hegy a barátom című cikk borítóképe

A Szent György-hegy a barátom

2019. 05. 25. | Szabó Edit
Beszélgetés Ujvári Viviennel
A tanúhegyek között nőtt fel, és bár munkahelye már a Tokaji borvidékhez köti, amikor csak teheti, meglátogatja Raposkán élő szüleit, és segíti a parányi családi pincészet munkáját. A fiatal borászgeneráció egyik nagy ígéretével, Ujvári Viviennel beszélgettünk…
Beszélgetünk
Néha fel kell kavarni az állóvizet című cikk borítóképe

Néha fel kell kavarni az állóvizet

2019. 05. 18. | Szabó Edit
Beszélgetés Vesztergombi Csabával
Nem elkötelezett híve a kékfrankosnak, nem a bikavért helyezi előtérbe, nem használ szekszárdi palackot, de a pincéjében már ott érlelődik a titkos nagyágyú. Vesztergombi Csaba szekszárdi borásszal beszélgettünk…
Beszélgetünk
A szőlő is, a borász is jól érzi itt magát című cikk borítóképe

A szőlő is, a borász is jól érzi itt magát

2019. 05. 04. | Szabó Edit
Beszélgetés Szentpéteri Attilával
Tavaly aranyéremeső hullott a kiskőrösi Szentpéteri Borpincére, és a sikersorozat az idén is folytatódik. A családi vállalkozás alapítójával, Szentpéteri Attilával beszélgettünk…
Beszélgetünk
Borfiesta Budapesten című cikk borítóképe

Borfiesta Budapesten

2019. 04. 30. | Szabó Edit
Beszélgetés Szeredi Zsolttal
Ha az a fránya bakancs nem töri fel Szeredi Zsolt lábát az El Caminón, ő talán sosem köt ilyen mély barátságot a spanyol borokkal, talán soha nem jön létre a Vino Castillo borkereskedés, és talán soha nem lenne Fiesta de Vino Budapesten. De lesz! A részletekről Szeredi Zsolt mesél…
Beszélgetünk
Ha szerelmes vagy, keveset alszol című cikk borítóképe

Ha szerelmes vagy, keveset alszol

2019. 04. 27. | Szabó Edit
Földi Bálint, Palkó Zsolt, Lepold Antal
Három fiú, három különböző életút, egy közös akarat. A két jóbarát meg az Anti nem pincészet, nem termék, hanem annál sokkal több: három ember barátsága palackba töltve…
Beszélgetünk
Minden bor önálló személyiség című cikk borítóképe

Minden bor önálló személyiség

2019. 04. 20. | Szabó Edit
Beszélgetés Székely Csaba drámaíróval
A Borból lett művészet című beszélgetéssorozaton azokkal a kortárs írókkal találkozhatunk, akik részt vettek a Vylyan Pincészet új címkecsaládjának megalkotásában. A sorozat első része után Székely Csaba drámaíróval beszélgettünk…
Beszélgetünk
Itt minden évszaknak megvan a maga csodája című cikk borítóképe

Itt minden évszaknak megvan a maga csodája

2019. 04. 13. | Szabó Edit
Beszélgetés Szászi Endrével
Tizennyolc hektáros szőlőbirtokán ökogazdálkodást folytat, a borok címkéit a felesége rajzolja. Gyerekkora óta szerelmes Szigliget környékébe, Kabócás fantázianevű olaszrizlingjéért a fél ország rajong. Szászi Endrével beszélgettünk…
Beszélgetünk
Nem kell mindenhol mumust keresni! című cikk borítóképe

Nem kell mindenhol mumust keresni!

2019. 04. 06. | Lovranits Júlia
Beszélgetés Bencze Mária dietetikussal
Ellenség-e a cukor, és kell-e helyettesítenünk mással? Mit gondoljunk a fehér lisztről és az ízfokozókról? Köthetünk-e békét az E-számokkal, és vásárolhatunk-e zacskós levest? Ilyen és hasonló kérdésekkel bombáztuk Bencze Mária dietetikust…
Beszélgetünk
Boldogság van című cikk borítóképe

Boldogság van

2019. 03. 30. | Szabó Edit
Beszélgetés ifj. Vida Péterrel
Öreg szőlőtőkéket simogatni, tavaszi virágok bóbitáját borzolgatni, kóstolni a bort, ahol termett, ez jutott most osztályrészül, s hozzá az ifjabbik Vida Péter személyében olyan kísérő, akivel az élmény még intenzívebben megélhető…
Beszélgetünk
A Mátra titka a sokszínűség című cikk borítóképe

A Mátra titka a sokszínűség

2019. 03. 23. | Szabó Edit
Beszélgetés Dunai György Sándornéval és Dunai Bernadett-tel
A Gyöngyös központjában álló patinás épület a Mátrai borvidék egyik legnagyobb borászata, a Dubicz Borászat birtokközpontja. A vállalkozást anya és lánya együtt vezeti. Célokról, tervekről, irányokról beszélgettünk, na meg arról, mi a Mátra titka…
Beszélgetünk
Emese álma című cikk borítóképe

Emese álma

2019. 03. 16. | Szabó Edit
Beszélgetés Nyári Emesével
A Szent György-hegy legcsodálatosabb lilaakác-lugasa mögött valóságos birodalmat rejt a föld mélye. A pincét édesapja nyomdokaiba lépve Nyári Ödön építette, de ma már az unoka, Emese is kiveszi a részét a munkából…
Beszélgetünk
Sosem voltam ilyen boldog című cikk borítóképe

Sosem voltam ilyen boldog

2019. 03. 09. | Szabó Edit
Beszélgetés Cartwright Évával
Nagy szerencse, hogy Cartwright Éva egyszer csak borboltot nyitott a Somló hegyen. Mióta betette oda a lábát, egyre népszerűbb a hely, és az újságírók egymásnak adják a kilincset. Magyarország legkisebb borvidéke nem lenne ilyen csillogó nélküle…