Vissza

Szarvas megér egy kitérőt!

2022.11.11. | Szabó Edit
Gasztronauták, figyelem! Ketyeg a gasztrobomba Szarvason! Az idén nyáron nyitott Újváros Bisztró kívül-belül csuda, és kényeztetésünkről a legkiválóbb szakemberek gondoskodnak. A helyet Szabó Edit látogatta meg…


Az épület szinte lebeg a mocsárciprusok ölelésében

Nagyvonalú. Ez a szó jut először eszembe, amikor megpillantom a délceg üvegpalotát a szarvasi Holt-Körös partján. Az árnyat adó fák között magasodó modern épület lehetne hivalkodó is, de nem az. Csupa üveg „falain” átjár a fény, ablakai a zöld lombot és a kék égboltot tükrözik vissza, megsokszorozva a természet amúgy is bőkezűen mért áldásait. Nem olvad bele a környezetébe, ó dehogy. Annál sokkal jobbat tud: a környezetet olvasztja magába. A védett mocsárciprusokat, a szemközt emelkedő, lassú enyészetében is impozáns Bolza-kastélyt, de még a Millenniumi emlékművet is (amelyről a magam részéről boldogan lemondanék).

A TIBA Építész Stúdió által tervezett nem mindennapi épület egyébként funkcióját tekintve a GREE légkondicionálók hazai márkaképviseletének irodaháza. Intelligens rendszerek által vezérelt csoda, amelyben a fűtést megújuló energia biztosítja, a belépési jogosultságot arcfelismerő rendszer ellenőri. Az emeleti irodarész tágas és világos (a különleges világítótesteket kifejezetten ide gyártották), a földszinti tárgyalók tetszés szerint összenyithatók, így az épület akár konferenciák, nagyobb rendezvények befogadására is alkalmas. És akinek van olyan szerencséje, hogy beléphet a mosdókba, annak leesik az álla, de hagyok néhány bonbont az építészettel és belsőépítészettel foglalkozó szaklapok számára is.

Újváros Bisztró, Szarvas - borsmenta.hu

És hogy miért írok én a Borsmentán egy modern irodaházról? Mert a földszintjén nyitotta meg kapuit az utóbbi hónapok egyik legizgalmasabb, leginnovatívabb és minden kétséget kizáróan legígéretesebb vendéglátóhelye, az Újváros Bisztró.

 
A szarvasi ékszerdoboz mindenből a legjobbat kapja

Hogy ebben a nem mindennapi épületben magas színvonalú bisztrókonyha is működjön, az a GREE klímaberendezések hazai importőre, Szin Csaba ötlete volt. Szarvasi lakosként úgy gondolta, szívesen adna a városnak valamit, ami egyediségével, innovatív megoldásaival felkelti az emberek figyelmét. Így jött létre a cég központjaként a pazar üvegpalota és benne a bisztró, ami egész nap várja a vendégeket; jó idő esetén nem csupán a belső térben, hanem a vízparti oldalon kialakított kellemes teraszon is.

Ahogyan a cégnek, úgy a bisztrónak is a Szin testvérpár, Csaba és Bence a tulajdonosa. Mindketten rajonganak a minőségi gasztronómiáért, és pontosan tudják, hogy a vendéglátás jó ideig inkább viszi, mint hozza a pénzt. Üzleti tervet készítettek, és feltett szándékuk, hogy szarvasi kis ékszerdobozuk mindenből a legjobbat kapja.



És látszik, hogy ez egyelőre így is van. Az aulában hosszan csodálom a két méter magas chilei araukária bonsait, amely repülővel érkezett a tulajdonosok megrendelésére, de akkor gyökerezik csak igazán a földbe a lábam, amikor belépek a bisztróba. Esztétikusan elrendezett márványkockákon lépkedek (a ravennai székhelyű Sicis kerámiacég egyedi alkotása, kifejezetten ide tervezve), Európa legjelentősebb palotáit díszítették hasonlók a 12-13. században. Szin Csaba leplezetlen büszkeséggel mutat egy-két csillogó mozaikot a művészien kivitelezett burkolat elemei között, amelyek 24 karátos aranyból készültek. Azt, ugye, már mondanom sem kell, hogy a gondosan megválogatott, egyedi bútorok tökéletesen illenek a tér hangulatához.


 
Várvizi Péter és Piltz Zoltán neve garancia

Várom, hogy mikor kezdek izgulni, mikor kerít hatalmába az „én nem ide tartozom” érzés, ami mindig elfog a procc helyeken, de a szorongás ezúttal elmarad, talán mert érezhető, hogy a felsoroltak ellenére nem a luxus, hanem a profizmus, nem a hivalkodás, hanem a színvonal az értékmérő. Szin Csaba egy kényelmes asztalhoz kísér, és helyet foglalunk. Nem mondtam még, de az ő meghívására érkeztem (nem, nem fizetett a cikkért). Egy régi barátom kötött össze bennünket, aki fél lábbal szarvasi, és ódákat zengett a helyről rögtön a nyitás után.



Az Újváros Bisztró reggelit, ebédet, vacsorát és bárfalatokat is kínál, így gyakorlatilag bármelyik napszakban érkezhetünk, biztosan kerül étel az asztalunkra. Nem is akármilyen! Mert a hely nem csupán a külsőségekre ad, a csapatot is körültekintően válogatták össze. A kiszolgálás rendkívül előzékeny, szakszerű, ugyanakkor fesztelen. Pincérünkben nincs semmi felesleges szertartásosság, de a szakma a kisujjában van, az arca pedig csupa derű. Mintha tényleg örülne, hogy finom ételeket hoz elém, és az nekem ízlik. Szokatlan élmény.

Szin Csaba nem hagy esélyt a véletleneknek. Az már önmagában nagy dobás, hogy a konyhát a Londonban, majd a budapesti Fricskában séfhelyettesként edződött fiatal szakácsra, Piltz Zoltánra bízta, de hogy mellé sikerült megnyernie Várvizi Pétert kreatív séfnek, felér egy főnyereménnyel. Ráadásul úgy hírlik, hogy a két szakember imád együtt dolgozni, talán ennek is köszönhető, hogy az asztalra érkező ételek alaposan átgondoltak, szépen tálaltak, innovatívak és nagyon-nagyon finomak.



Hogy azon az augusztus végi napon mi minden került a tányéromra, nem is fontos igazán. Elmondhatnám, hogy az előételként érkező görögdinnyés, szőlős, feta sajtos fogáshoz meglepő módon Egly Márk furmintját kínálták, és a páros működött. Hogy a harcsafilé tökéletesre volt sütve, jól állt neki a zsályás-citromos-sáfrányos szósz, és esküszöm, hogy illett mellé az egri Nap-Völgy Borászat syrah-ja, amit magamtól soha nem választanék egy ilyen étel mellé. De kérhettem volna malactarját káposztás rétessel, bárányt currys lencsével vagy bármit az étlapról, mert borítékolható, hogy ízlett volna. A többnyire helyi és környékbeli alapanyagokkal dolgozó konyha remek.



A borválaszték is a Szin testvéreket dicséri. Mindketten sokat utaznak, volt tehát honnan tapasztalatokat gyűjteni. A borlapon a hazai termelők remekeire helyezik a hangsúlyt, és nem borvidékenként, hanem fajták szerint csoportosítanak. Fontosnak tartják, hogy kisebb, feltörekvő pincészeteket is bemutassanak, és bár egyelőre a nagyok felé billen a mérleg nyelve, bízunk benne, hogy néhány hónapon belül ezen a téren is javul az egyensúly.

 
Kávé mesterfokon

Újváros Bisztró, Szarvas - borsmenta.hu

Az ebéd végén Szin Csaba kávét ajánl, és amíg elkészül, lelkesen meséli, hogy a kávészekció is kiemelt figyelmet kap a bisztróban. A csapatot a hazai specialty kávés szcéna egyik legismertebb képviselője, Fazekas Andrea tréningezte, a kávé pedig, nos, az egy Dalla Corte XX – Zero Anniversary Dark gépen készül, ami 2021-ben formatervezési díjat kapott, és amelyből Csaba állítása szerint ez az egyetlenegy létezik az országban. Kérhetnék speciális kávét is, 24 karátos aranyporral a tetején, de önmérsékletet tanúsítok, és a választást Csabára bízom. Ruandai kávét iszom, amit az olasz Rubens Gardelli egyedi pörkölése tett világhírűvé. Nem magamtól vagyok ilyen okos, a feketét ízléses fatálcán szolgálják fel, és kapok mellé három kicsi bonbont (nagyon finomak), valamint egy kártyát, amelyen minden fontos információ elolvasható a kávéról. Remek ötlet, érdemes lenne máshol is bevezetni.

Jócskán benne járunk a délutánban, de még mindig csak ülünk és beszélgetünk. Közben a Körösön egymást érik a hajók és a csónakok. Nagy a vízi élet, és ettől egészen különleges a város atmoszférája. Csaba tele van elképzelésekkel, ötletekkel. Imádja Szarvast, borkóstolókat, exkluzív esteket álmodik a falak közé, és őszintén bízik benne, hogy az itt élő emberek megszeretik az Újváros Bisztrót.

Újváros Bisztró, Szarvas - borsmenta.hu
 
Vajon mit szólnak mindehhez a Michelin-ellenőrök?

Már búcsúznék, de lássuk be, koktél nélkül nem mehetek haza. A hely koktéljait Ódor András bartender alkotta meg, és ahogy elnézem a szombat délutáni teraszon poharazgató vendégeket, elég népszerűek. A választást ismét Csabára bízom, és egy Bellissimót kapok. Mint kiderül, az ital főleg a hölgyek körében népszerű – meg a férfiak körében, csak ők nem vallják be. A gin, a málna és a vanília tökéletes összhangot alkot, élvezem az ízeket, és arra gondolok, milyen jó, hogy nem kell autóba ülnöm.

Újváros Bisztró, Szarvas - borsmenta.hu

Az estét Szarvason töltöttem, barátaim vízparti házában. Úsztam egy nagyot, aztán elmentünk egy csónaktúrára. A vízről újra alaposan szemügyre vehettem az Újváros Bisztró épületét, amely épp a lemenő napot tükrözte vissza kacéran. Szurkolok ennek a helynek, és őszintén bízom benne, hogy megtalálja a közönségét. A gasztroturistáknak üzenem, hogy Szarvas megér egy kitérőt, arra pedig, hogy vajon a hely belekerül-e a következő évi Michelin-kalauzba, már most érdemes fogadásokat kötni.
 
Fotó:
Szabó Edit -
Újváros Bisztró, Szarvas - weboldal

Beszélgetünk

Szeretem megélni, ami nem létezik

2016.04.02. | Raab Zsuzsanna, Szabó Edit
Beszélgetés Várvizi Péterrel, a Larus Étterem konyhafőnökével „A főzés olyan, mint a zeneszerzés – a variációk száma végtelen, az ötletekből nem fogysz ki soha. Apám azt mondta, mindeg…
Eszünk

Osamáék Byblosa

2020.10.25. | Horváth Ágnes
„Ez nem fine, hanem fun dining, ahol az a cél, hogy a vendégek barátságos, otthonos környezetben élvezzék az ételeket és az italokat” – foglalja össze Osama Kutaini az Astoria mellett t…
Eszünk

Szusizz Füreden!

2021.05.04. | Szabó Edit
Eddig a Balaton megunhatatlan látványa, na meg a Figula Pincészet remek borai vonzottak oda bennünket, de már megvan a harmadik ok is, amiért útba kell ejteni Balatonfüredet: a Szezám B…
Eszünk

Megkóstoltuk az erdőt

2022.06.25. | Szabó Edit
A miskolci Végállomás bistro & wine az erdő különleges ízeivel komponálta meg menüsorát. Az ételeket Várvizi Péter kreatív séf és Darab Ádám konyhafőnök készítette, az italokért Vál…
Eszünk

Vendéglő a Szőlőhegyen

2022.07.16. | Szabó Edit
A Velencei-tó kapujában, a pázmándi Szőlőhegyen pár éve nyílt Bálint Borárium kiváló konyhával és környékbeli borokkal várja a vendégeket. Érdemes hozzájuk benézni, és nem csak rendezvé…
Eszünk

„Négykezes” fine dining Balatonfüreden

2022.08.25. | Németh Judit
A Balaton-part legfrissebb ötcsillagos szállodája, a LUA Resort májusban nyitotta meg kapuit. Különleges, „négykezes” vacsorájukon Pesti István Michelin-csillagos séf és a hely konyhafő…
bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)