Vissza

Csokitorta liszt nélkül

2021.05.26. | Szabó Edit
A francia csokitorta zseniális desszert. Liszt nélkül készül, és úgy édesség, hogy közben cseppet sem édes…
 


Sok-sok éve már, hogy elkészítettük az elsőt, és azóta nem hiányozhat az asztalról a nagy családi ünnepeken. A barátaink akkor is ezt kérik tőlünk, ha vendégségbe megyünk hozzájuk, természetesen egy palack hozzá illő vörösborral együtt. Mert a francia csokitortában nemcsak az a jó, hogy liszt nélkül készül, hanem az is, hogy egy pohár testes vörösbor jobban illik hozzá, mint a desszertborok.

Elkészítése roppant egyszerű, nincs benne semmi nehézség, és idénygyümölcsökkel díszítve lenyűgöző látványt nyújt. Érdemes kipróbálni, de vigyázat, nehéz leszokni róla. Viszont legalább nem is kell…



 
Hozzávalók:
  • 30 dkg étcsokoládé (legalább 72%-os)
  • 16 dkg vaj + 2 dkg a tortaforma kikenéséhez
  • 8 tojás
  • 20 dkg cukor
  • 2 zacskó vaníliás cukor
  • 2 csapott evőkanál cukrozatlan kakaópor
 

Elkészítése:

1. Egy edényben vizet melegítünk, és egy másik edényt ráteszünk úgy, hogy a feneke ne érjen a vízbe, csak a gőz melegítse. Beletesszük a vajat, és a gőz felett felolvasztjuk. Az étcsokoládét darabokra törjük, és a felolvasztott vajban azt is olvasztani kezdjük, lassan, kevergetve. Ha kész a csokimassza, oltsuk el a lángot, de az edény maradjon a forró víz felett, hogy ne szilárduljon meg a csoki.

2. A cukrot és a vaníliás cukrot tegyük a keverőtálba, üssük hozzá a tojásokat, és elektromos habverővel keverjük addig, míg a cukor teljesen elolvad, az egész massza kifehéredik és krémes állagúvá válik. Szépen meg is nő a tálban, ne kicsi edénybe tegyük.



3. A csokimasszát lassan adagolva keverjük a tojásos krémhez, majd adjuk hozzá a kakaóport is, és keverjük simára.

4. A kerek tortaformát vajazzuk ki, öntsük bele a csokikrémet, és 130 fokos sütőben süssük 30-35 percig. Ha a teteje teljesen megszilárdult, és egy picit repedezni kezd, ki is vehetjük a sütőből.

5. Ha kihűlt, vegyük ki a tortaformából (vigyázzunk, könnyen törik), és gyümölccsel díszítve tálaljuk. Fagyit is kínálhatunk mellé, de szerintünk egy pohár mély, érlelt vörösborral az igazi.


 
Fotó:
Szabó Edit -

Főzünk

Narancsos csokitorta

2018.03.19. | Varga Anita
Ez az egyik legízletesebb csokitorta, amit valaha kóstoltunk. Nem kell megijedni, a recept hosszú, de a torta elkészítése cseppet sem bonyolult, és még csak nem is annyira időigényes...…
Főzünk

Csokis muffin mandarinlekvárral

2018.12.27. | Klich Zsuzsa
Tanuljuk meg újra értékelni a muffint! Ez a lekváros-csokis változat nagyon finom, és a saját készítésű mandarinlekvárunkkal még ízletesebb…
Főzünk

Céklás brownie

2020.11.13. | Kriston Orsi
Sütihorror Halloween után. A céklás brownie óriási találmány! Kicsit könnyebb, mint a hagyományos társai, de az íze izgalmasabb, és még borok mellé is kínálható…  
Főzünk

Márványos kuglóf

2020.11.26. | Molnár Andor
Ez a márványos kuglóf a békebeli vasárnapi uzsonnák hangulatát idézi. Igaz, hogy dagasztani és keleszteni kell, de fussunk neki bátran, érdemes!  
Főzünk

Sütőtökös pite

2020.12.10. | Szabó Edit
A sütőtökös pite, az amerikaiak klasszikus hálaadás napi süteménye már itthon is egyre népszerűbb. Íme egy jó recept, érdemes kipróbálni…
Főzünk

Sajttorta mascarponéval

2021.03.01. | Szabó Edit
Az amerikai klasszikus recept az olaszok zseniális krémsajtjával. Lehet, hogy még nem tudsz róla, de ez lesz életed sajttortája…  

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (70) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (16) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (209) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (32) villányi borvidék (92) vörösbor (142) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)