Vissza

Lencseleves füstölt csülökkel

2021.01.02. | Szabó Edit
Január elsején kötelező fogás, de egy jó lencselevesnek bármikor örülünk. Íme a csalhatatlan recept…
 


Több mint húsz éve hagyomány, hogy január elsején nálunk vacsoráznak a barátok. Ilyenkor nincs semmi faxni, lencseleves és mákos guba kerül az asztalra, és hozzá jó borok, ahogy illik. A kenyeret is magam sütöm, a levesben főtt csülökhöz pedig tormát és savanyú káposztát kínálok.


Az alábbi mennyiségből nagyjából 6-8 adag leves készíthető.


 
Hozzávalók:
  • egy nagyobb füstölt sertéscsülök fele (a másik fele lefagyasztható)
  • 25 dkg lencse
  • 2 babérlevél
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 10 szem fekete bors
  • 2 liter húsleves (leveskockából is készülhet)
  • 1 liter víz
  • 2 dl tejföl
  • 1 kávéskanál mustár
  • 1 kávéskanál ecet
  • só, szárított oregánó és bazsalikom, ízlés szerint (elhagyható)



Elkészítése:


1. A csülköt megmossuk, és víz és húsleves keverékében, lassú tűzön főzni kezdjük. Annyi lé legyen rajta, hogy bőségesen ellepje (kb. 3-4 liter). Hozzátesszük a babérlevelet, a borsot és 2 gerezd fokhagymát.

2. Ha a csülök már olyan puha, hogy ki tudjuk belőle húzni a csontot (ezt az állapotot nagyjából 4 óra múlva éri el), akkor hozzáadjuk a hideg vízben átöblített lencsét, és beletörjük a másik két fokhagymát.

3. A tejfölt, a mustárt és az ecetet alaposan összekeverjük.

4. Ha a lencse már megpuhult, a levest levesszük a tűzről, és a levéből folyamatosan adagolva hozzákeverünk valamennyit a tejfölhöz (hőkiegyenlítés), majd az egészet belekeverjük a levesbe. Hozzáadjuk az oregánót és a bazsalikomot, visszatesszük a tűzre, és addig főzzük, míg újra felforr.



Forrón tálaljuk, illik hozzá a csípős paprika. A benne főtt húst adhatjuk a levessel együtt, de kínálhatjuk külön is, tormával, savanyúságokkal.

Megjegyzés: a lencsét nem szükséges áztatni, de ha szeretnénk, elég akkor kezdeni az áztatást, amikor a csülköt feltettük főni.

Borsmenta-tipp: a lencseleves nagyon jól fagyasztható. Ha tudjuk, hogy nem fogy el egyszerre, csak egy részébe tegyünk tejfölt, a többit pedig merjük kis tálkákba, várjuk meg, hogy kihűljön, és fagyasszuk le. Amikor eszünkbe jut, elővesszük, kiolvasztjuk, betejfölözzük, és már tálalhatjuk is.


 
Fotó:
Szabó Edit -

Tesztelünk

St. Andrea Pincészet: Kadarka Brut Nature Pezsgő 2015

2018.12.28. | Szabó Edit
Pezsgő kadarkából? Elsőre talán őrültnek tűnik az ötlet, de kóstoljuk csak meg, és azonnal kiderül, hogy nagyon is helyénvaló. A St. Andrea Pincészet brut nature pezsgőjét a különlegess…
Főzünk

Világbajnok mákos pite

2019.11.29. | Klich Zsuzsa
Bár kicsit furának tűnhet, hogy krumpli és zsír is kell hozzá, mégis ez a legnagyszerűbb mákos pite a világon. Nem fojtós, nem száraz, nem ázott – éppen olyan, amilyennek lennie kell! &…
Főzünk

Korhelyleves csülökkel

2020.01.04. | Klich Zsuzsa
Úgy tartják, a másnapos gyomornak valóságos áldás. A korhelyleves a legnépszerűbb téli egytálételeink egyike; gazdag, savanykás, és nem csak január elsején készíthető…  
Tesztelünk

Pósta Borház: Kadarka 2017

2020.12.13. | Szabó Edit
A szekszárdi Pósta Borház kadarkája a mindennapok fűszere, de a karácsonyi asztalon is ott a helye a halászlé mellett…  
Főzünk

Kocsonya, ahogy Méhes Vilmos készíti

2020.12.31. | Szabó Edit
Méhes Vilmos mestere a kocsonyakészítésnek. Aki követi az utasításait és rászánja az időt, tökéletes kocsonyát tálal. Íme…
Főzünk

Mákos guba

2021.01.02. | Szabó Edit
Van, ahol karácsonykor, és van, ahol újévkor kerül az asztalra. A mákos gubának rengeteg változata ismert, de szerintünk ez a legfinomabb…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)