Miskolc újrafelfedezése

2023.05.06. | Nádasi Eszter
Erdei ízek, bükki borok, színes forgatag: belekóstoltunk a megújuló Miskolc gasztronómiai, borászati és idegenforgalmi kínálatába, és tetszett, amit láttunk...


Több mint 10 éve jártam utoljára Miskolcon, a Tiszai pályaudvarról akkor is egyenesen a miskolctapolcai Barlangfürdő felé vettem az irányt. Kipróbáltam a nappali és az éjszakai fürdőzést, sokat sétáltam a környéken, az viszont fel sem merült bennem, hogy bemenjek a városba. A helyi idegenforgalmi szakemberek szerint a történetem nem egyedi: többen is kiemelték, hogy a turisták célirányosan érkeznek a fürdőbe, éppúgy, mint a lillafüredi Palotaszállóba.

Miskolc újrafelfedezése - borsmenta.hu

Általános, hogy Miskolc felfedezése kimarad a programjaik közül, de itt az ideje, hogy ez a szemlélet megváltozzon. Hisznek abban, hogy a városuk élhető és vonzó, többnapos elfoglaltságot kínáló úti cél, ahol négy hangulat találkozik: a sétálóutcás belváros, az Avas, Lillafüred és Miskolctapolca. Az utóbbi kettőről sokan nem is tudják, hogy nem különálló települések, hanem helyi tömegközlekedéssel behálózott városrészek. Budapestről akár kötött pályán is eljutunk a Palotaszállóba: vonatra, villamosra, majd kisvonatra szállunk, és már ott is vagyunk a Bükk természeti és építészeti gyöngyszeménél.

Miskolc újrafelfedezése - borsmenta.hu
 
A mi programunk éppen egy olyan helyszínen indul, amelyik egykor még szorosabbra fűzte a kapcsot Miskolc és Lillafüred között, most pedig a város gasztronómiai büszkeségeinek egyike. A Végállomás Bistro & Wine a kisvasút végállomásának régi épületében működik, emeletes társasházak és kertvárosi utcácskák közelségében. A tulajdonosok 1998-ban, korábbi pályájukat elhagyva vették bérbe a kihasználatlan várótermet és vágtak bele a vállalkozói létbe. Több koncepcióváltás után 2010 óta a magyar konyhán, a fenntarthatóságon és a regionális alapanyagokon van a hangsúly: a tányérra varázsolják azt, amit a közeli erdő ad. Legyen szó gombákról, virágokról vagy vadzöldségekről, ők a konyhába hozzák a Bükköt – ebből most mi is ízelítőt kapunk.

Miskolc újrafelfedezése - borsmenta.hu

A tavaly elnyert Michelin-ajánlásra több mint 20 éves munkájuk elismeréseként gondolnak. Történetüket az étterem emeletén hallgatjuk, az egyik társtulajdonostól, Varga Henriettától, a poharunkban Mariasy Furmint Brut pezsgővel – új felfedezésük ez az üde, virágos, citrusos tétel. A borsor második eleme a 2019-es Gervay Chardonnay, a harmadik a 2018-as Bükk Blanc a KT Kézműves Pincétől, ami pinot blanc és zenit házasítása. A madártejhez egy Arran nevű, fahordóban érlelt, whiskey-alapú krémlikőrt kínálnak a Skót-felföldről.

Miskolc újrafelfedezése - borsmenta.hu
 
Kaland, kávé, kulisszatitkok

Ebéd után Miskolctapolca felé vesszük az irányt, a célpont a 2015-ben megnyitott Avalon Park. Odafelé ipartörténeti műemlékeket is látunk, és elmegyünk az Egyetemváros mellett, ami olyan, akár egy külön kis település a városon belül. Az Avalon is kész komplexum: szállással, fedett és kültéri élményrészleggel, wellnesszel, elektromos gokarttal várja vendégeit – legyen szó családi, baráti vagy céges rendezvényekről. Nem utolsósorban itt található a város másik Michelin-ajánlást szerzett étterme, az Avalon Ristorante, mely az olasz konyha remekeit kínálja.

Miskolc újrafelfedezése - borsmenta.hu

A délutáni kávét a The Club Avalonban fogyasztjuk el, mellé eredetileg csak egy szelet tortát szerettünk volna elfelezni Pesti Eszter kolléganőnkkel, de mire választani kellett, kettő lett belőle. A fele-fele alapot azért megtartottuk.

Miskolc újrafelfedezése - borsmenta.hu
 
Miskolc még ennél is többet kínál az édességrajongónak: a Végállomás tulajdonosai Desszertem néven működtetnek cukrászdát a belvárosban. Mikor ide érkezünk, az ég, de még a levegő is szürke az esőtől, innen viszont hívogató, meleg fény árad ki. Hagyományos és új hullámos süteményeik is vannak, a dobostorta rajongók éppúgy keresik, mint a gasztroturisták és a művészek. Merthogy a hely a fennállásának 200 éves évfordulóját ünneplő Miskolci Nemzeti Színháznál van, így sokan megfordulnak itt próbák, előadások között.

Miskolc újrafelfedezése - borsmenta.hu
 
Az ország első kőszínházának monumentális épületében több játszóhely is működik, prózai, zenés és balett-tagozattal. Délután érkezünk, nézők még nincsenek, kényelmesen szemlélhetjük a Déryné emléksarkot, a büfé hatalmas tükreit, a falakat díszítő művészportrékat, aztán jön a fő műsorszám: bejárjuk a színpadokat. A művészek épp csak elkezdenek szivárogni az esti előadásra, a díszítők viszont javában szorgoskodnak. A nagyszínpad takarásában sorakoznak a kandeláberek: a borús szombaton épp az Ének az esőbent adják.
 
Kóstoló és Kvaterka

Szerencsére a következő programunk is tető alatt van, méghozzá az Avasi Présházban, a Bükki borvidék egyik központjában. A ház borait a készítő, Radeczky János tölti: a borászat fiatal, három évjárattal jelentkezett eddig. Két 2021-es, cserszegi fűszeresből készült tételüket mutatják meg: a Szikra nevű habzót és a Parázst, ami egy illatos, zamatos, testes narancsbor. Kóstoljuk a Gallay Kézműves Pince 2022-es zweigelt sillerét, ez a Sub Rosa nevet kapta. A sort a város desszertbora zárja: ez az Áts Pince 2019-es Áts Cuvée-je, mely furmint, sárga muskotály és hárslevelű déligyümölcsösen édes házasítása. Nem tévedés, valóban egy tokaji tételről van szó, a dolog magyarázata az, hogy a Miskolc bora címre nemcsak bükki, hanem környező borvidékek pincészetei is nevezhetik tételeiket.

Miskolc újrafelfedezése - Avasi Présház - borsmenta.hu
 
A kóstoló alatt meghallgatjuk a frissen alakult Bükki Kör beszámolóját: tagjai olyan idegenforgalomban, vendéglátásban, rendezvényszervezésben és borászatban jártas szakemberek, akik közvetlen kapcsolatban vannak a vendégekkel, közelről ismerik a vágyaikat és az igényeiket. Bemutatkozott a Miskolczi Borbarátok Társasága is: elkötelezetten dolgoznak a helyi borkultúra felélesztésén. Az avasi pincesoron az 1920-as, 1930-as években az irodalmi élet nagyjai is megfordultak, Móricz Zsigmond és Móra Ferenc szívesen jártak ide poharazni. A Társaság évente 5-6 Avasi Kvaterkát szervez – az egyik pont mára esik. A hegyoldal ilyenkor megtelik élettel, kinyitnak a borospincék, a tányérokra finom kísérőfalatok kerülnek, most éppen a grillről. Az idő ismét kegyes hozzánk, így mi is megmerítkezhetünk a forgatagban. A belépő kóstolónk egy fehérburgundi a Gallay Kézműves Pincétől. Felsétálunk a Gonda Borászathoz, ahol pezsgőt és sárga muskotályból készült pét-natot kóstolunk, közben borverset is hallunk.
 
Fesztiválízelítő

Miskolc újrafelfedezése - borsmenta.hu

A Kvaterka szervezői évente egyszer Avasi Borangolást rendeznek: az egykor 600 fős rendezvény az ország jelentős borgasztronómiai eseményévé nőtte ki magát: tavaly 21.000. résztvevője volt. Az idei lesz a 11. Borangolás, május 11-én szakmai nappal indul, május 12-13. között pedig megnyílnak a pinceajtók a vendégek előtt: 68 helyszínen 97 borászat tételei sorakoznak fel, az ország több borvidékéről. 22 gasztronómiai kiállító fogásai közül lehet majd válogatni, 55 fellépő szórakoztatja a közönséget jazz, rock, street punk, akusztikus gitárzene, ska, sanzon műfajokban. Lesz utcazene, fényfestés, hagyományőrző és jótékonysági árverés is, a gyerekeket kézműves és mesefoglalkoztató várja. Új színfolt a sport: a kicsik ügyességi és gyorsasági vetélkedőkön mérkőzhetnek meg, a nagyobbak már az erőnlétüket is bizonyíthatják. A szervezők „zöld utat adnak a zöldnek”, azaz céljaik közé tűzték a rendezvény ökológiai lábnyomának csökkentését.

Miskolc újrafelfedezése - borsmenta.hu
 
Miskolc visszavár

A nap végére arra jutottam, hogy nem kellene újabb 10 évet várni arra, hogy visszatérjek Miskolcra – és nem csak a Borangolás hívogat. Sosem jártam még az Avasi kilátón (épp megújul!), nem néztem be a hét különböző felekezet templomába, pedig a Szentháromság görögkeleti ortodox templom ikonosztáza képeken is lenyűgöző. Az épp újjáépülő diósgyőri várban is osztálykiránduláson voltam utoljára.

Miskolc újrafelfedezése - borsmenta.hu
 
Ajánlom Miskolc felfedezését azoknak, akik még sosem jártak itt vagy hozzám hasonlóan rég voltak erre: meg fognak lepődni, hogy mennyi fejlődés, változás történt. Akik mostanában vendégeskedtek a városban és környékén, meggyőződhettek róla, hogy mennyi szórakozási, aktivitási lehetőség van, amiért megéri visszatérni. Nem sok nagyváros mondhatja el magáról, hogy a sétálóutcájától mindössze néhány perc gyaloglásra egy több száz éves pincesor húzódik; de három, Michelin-ajánlást kapott vendéglátóhellyel is kevés település büszkélkedhet.

Miskolc újrafelfedezése - borsmenta.hu

A vonzó kirándulóhelyekkel körülvett Miskolc napokra való tartalmas, változatos programot kínál – látogatásunkat érdemes akár az itteni boros-gasztronómiai rendezvények dátumára időzíteni.
 
 
Fotó:
Bátor Laca - weboldal
Nádasi Eszter
Avasi Borangolás

Iszunk

Bükk + Avas = Miskolc

2021.09.02. | Juga Péter
Úgy tűnik, az újraéledő Avasi Présház a Bükki borvidék és a történelmi Avas újjászületésének szimbólumává válik. Az itt megrendezett Bükk+ rendezvénysorozat egyre több látogatót vonz, é…
Eszünk

Az erdő csodái

2022.06.21. | Szabó Edit
Nem mindennapi menüsorral kényezteti vendégeit a miskolci Végállomás bistro & wine. Bózsó Gyula erdész és Várvizi Péter kreatív séf segítségével arra vállalkoztak, hogy a környékbel…
Eszünk

Megkóstoltuk az erdőt

2022.06.25. | Szabó Edit
A miskolci Végállomás bistro & wine az erdő különleges ízeivel komponálta meg menüsorát. Az ételeket Várvizi Péter kreatív séf és Darab Ádám konyhafőnök készítette, az italokért Vál…
Utazunk

Menjünk Miskolcra!

2022.07.04. | Szabó Edit
Az acélváros megrázta magát, és kifejezetten vonzó turisztikai célponttá vált az utóbbi években. Miskolc önmagában is megér egy hétvégét, de aki bükki túrát, barlangfürdőt, vagy lillafü…
Utazunk

A Bükktől a Zemplénig

2022.07.11. | Szabó Edit
Négyrészes miskolci beszámolónk utolsó részében a város környékén, Miskolctapolcán és Lillafüreden kalandozunk…
Iszunk

Az összefogás eszenciája

2022.11.21. | Szabó Edit
Esszencia Borest Miskolcon, ahol a borásznőké a terep
Noha önmagában az is lenyűgöző, hogy húsz nagyszerű borásznő hatvan tételét kóstolhatjuk november 25-én a miskolci Zenepalotában, nem ez az egyetlen ok, amiért érdemes elmenni a rendezv…

címkék

amerika (4) aprókertek (31) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (48) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (130) balatonboglári borvidék (17) balatonfüred csopaki borvidék (25) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (20) biobor (5) biodinamikus (9) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (7) bor (297) borász (53) borászok borásza (13) borbár (36) borfesztivál (44) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (68) bornapló (12) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (290) bortúra (32) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (33) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (236) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (21) csányi pincészet (9) csirke (16) csokoládé (13) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (14) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) dobogó pincészet (4) dobosi (4) édes (110) eger (71) egészséges (11) egri borvidék (11) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (29) etyek budai borvidék (30) etyeki kúria (19) ezerjó (13) fehérbor (119) fesztivál (47) figula (5) figula pincészet (4) főzünk (5) franc&franc (7) franciaország (9) friss (4) frittmann (7) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (7) gálné dignisz éva (7) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (7) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyöstarján (4) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) haraszthy (4) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (10) heimann családi birtok (4) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (154) ipacs szabó istván (4) iszunk (14) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (15) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (25) kéknyelű (16) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (5) koktél (14) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (6) könyv és kávé (4) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (25) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (11) kreinbacher birtok (11) krémleves (4) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (21) laposa birtok (5) leves (29) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (69) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (6) merlot (28) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (16) művészinterjú (18) nagyi receptje (5) narancsbor (5) natúr bor (12) nemzetközi borvásár (4) néró (5) neszmélyi borvidék (4) nyár (18) nyaralás (5) nyári (7) olaszország (55) olaszrizling (33) őstermelői piac (7) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (19) pálinkaverseny (14) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pannonhalmi borvidék (4) paulus (5) pázmánd (40) pécs (10) pékség (7) pét-nat (24) pezsgő (96) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (14) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) puglia (4) rácz jenő (5) rajnai rizling (26) recept (272) reduktív (4) rókusfalvy birtok (6) rosalia (6) rozé (50) saláta (14) sanzon (10) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (21) sör (46) sós (110) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szászi birtok (4) szekszárd (60) szekszárdi borvidék (18) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (23) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szőke mátyás (4) szüret (5) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) terasz (4) természet (4) természetes bor (28) tészta (17) tesztelünk (241) tokaj (155) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (112) tokaji aszú (45) török (38) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (24) ünnep (4) utazás (83) utazási tippek (44) utazunk (46) vacsora (12) váli péter (4) vega (13) velencei-tó (21) verseny (15) veszprém (4) vida péter (4) villány (36) villányi borvidék (98) vörösbor (153) vylyan (31) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)