Vissza
Zarándokút két keréken – megérkezés Rómába
2021.12.27. | Gubán Ica és Miklós
Zarándokút két keréken című sorozatunk 9., befejező részében hőseink megérkeznek Rómába. Gubán Ica és Miklós rendhagyó útinaplója a 19–20. nappal, majd egy kis római tartózkodás után a biztonságos hazautazással ér véget…
19. nap Spoleto–Fiano Romano
Napi távolság: 114,39 km, össztáv: 1 448,78 km
Na, ez a nap nem volt semmi!
Mivel már nagyon közeledtünk Rómához, reggel elhatároztuk, hogy annyit megyünk, amennyit csak tudunk. Pedig megtanulhattuk volna már, hogy óvatosan a kívánságokkal. Ha ürül a kulacsunk, azonnal ott a vízforrás; ha megéhezünk, gyorsan utunkba kerül egy étterem; ha elfáradunk, hamar találunk egy árnyas parkot. Egyszerű kívánságaink vannak.
Elhatároztuk, hogy ezen a napon jó sok kilométert megteszünk, hát 114 lett belőle. De nézzük sorjában!
.jpg)
A délelőtt érdekes volt. Az út egyharmada masszív emelkedő, de tekerhető, kétharmada lejtmenet. Délre búcsút intettünk az Appennineknek. Legyőztük! Megcsináltuk!
Ebédre egy hihetetlen kifőzdét találtunk. Ilyen finom borjúnyakat, zöldséges bulgurt és sajtos krokettet még nem ettünk. És iszonyú olcsó is volt. Idősödő urak eszegettek kényelmesen a teraszon, és vitték is haza az ebédet.
Mivel nem volt nagy hőség, nem tartottunk sziesztát. Délután a hegylánc még egyszer megpróbálta megmutatni, hogy ki a Jani, de elég gyengécske volt már. Egyre lankásabb emelkedők, egyre hosszabb sík terepek és lejtmenetek váltották egymást.
Délután négykor még teljesen nyugodtan pihentünk fél órát egy parkban. Ekkor döntöttünk úgy, hogy az SS4-es főúton fogunk haladni, mert ez a legrövidebb. Garmin úr általában nagyon vigyáz ránk, és folyamatosan a kis forgalmú mellékutakra irányít, amiért nagyon hálásak is vagyunk, de aznap nem hallgattunk rá.
Visszanézve nem tudom, hogy jó döntés volt-e a főút. Biztonságos, mert nagyon széles a leállósáv, mentünk, mint a szél az irdatlan lejtőkön, csak hát elkerültünk minden lakott települést. Ráadásul nem volt netünk, így nem tudtunk szállást nézni. 10-20 kilométerenként azért az utunkba került egy-egy bár, de amikor szállásról érdeklődtünk, mindig azt mondták, hogy ott nincs semmi, próbáljuk meg 15 km-rel később. Nem volt mit tenni, nyomtuk a pedált ezerrel, és kezdtünk barátkozni a gondolattal, hogy a szabad ég alatt fogjuk tölteni az éjszakát.
És jött a csoda: fél 10-kor végre találtunk egy hotelt. Hurráááá! Úgy láttuk, többnyire kamionosok szállnak meg itt. Két fiatal srác öt perc alatt elintézett mindent, és ripsz-ropsz már a szobában is voltunk. Vacsorára viszont csak nutellás és sajtos kréker jutott.
20. nap Fiano Romano–Róma
Napi távolság: 51,34 km, össztáv: 1 500,12 km
Igen, 1500,12 km. Nekünk is hihetetlen, de becsszó ennyi, nem karikáztunk a ház körül.
Reggel kiderült, hogy a szálloda vendégei valóban kamionosok, munkásemberek. Már reggel hatkor nagy volt a jövés-menés, ekkor már lehetett menni reggelizni is. Szegény melósokat nem kényeztetik el, croissant, lekvár, nutella, kétszersült a menü. A kávé viszont minőségi.
.jpg)
A korai reggeli miatt már 7-kor úton voltunk.
Az első 20 km szörnyű volt, főút, hatalmas forgalom. Ezután a Garmin leterelt egy csodálatos kerékpárútra, ami szinte bevitt bennünket a Vatikánba. Kb. 20 kilométernyi kerékpáros álom. Igaz, hogy nagyjából 5 kilométerrel volt hosszabb, mint amit a Mapy vagy a Google tervez, de minden métere megérte.
Nagyon nagy boldogság volt megérkezni. Még az örömkönnyek is összegyűltek a szememben.
Azonnal megtaláltuk a zarándokhivatalt, megkaptuk az út lezárását igazoló pecsétet. Azt javasolta az atya, hogy foglaljuk el nyugodtan a szállásunkat, pakoljunk le, és csomagok, bringák nélkül jöjjünk vissza a Testimoniumért, amit a Szent Péter-bazilikában fogunk megkapni.
.jpg)
Betoltuk a bringákat a Szent Péter térre, hogy elkészítsük az érkezési fotót. Na, hát ott igazi látványosság lettünk! Kínai lányok kértek meg, hogy készíthessenek velünk fotót, majd egy kisebb milánói társaság faggatott ki az utunk részleteiről, és megtapsoltak. Teljesen zavarba jöttünk, annyian néztek bennünket.
Végül megfogadtuk a jó tanácsot, és elindultunk a Szent István Házba, ami egy magyar apácák által üzemeltetett szálláshely. Nekik már két nappal korábban írtam, hogy szeretnénk náluk megszállni, nagyon kedvesen válaszoltak, és a zarándokútlevél miatt kedvezményt is kaptunk.
Nagy-nagy szeretettel fogadtak, amire nem is számítottunk, hiszen ez mégiscsak egy szálloda. Addig nem is engedtek el sehová, amíg nem töltöttük tele a hasunkat. A saját ebédjüket osztották meg velünk, gombakrémleves, fasírt, krumplipüré, kovászos uborka volt a menü. Meg kellett ígérnünk, hogy este, az imájuk után lemegyünk hozzájuk beszélgetni.
Ebéd után lefoglaltuk a hazafelé szóló repülőjegyeket, majd visszamentünk a Vatikánba, ahol a bazilikában megkaptuk a tanúsítványt és a bibliánkba a pecsétet, ami miatt az egész út létrejött. Igaz, hogy fejjel lefelé sikerült, de nem hiszem, hogy ez bárkit zavar.
A délutánt Rómában töltöttük. Sétáltunk, fagyiztunk, élveztük a várost.
Este – ígéretünkhöz híven – jót beszélgettünk a nővérekkel. Fagyival, borral, keksszel kínáltak, nagyon kellemes, vidám este volt. Mi beszámoltunk az útról, ők meséltek az életükről, a szolgálatról. Csodálatos emberek, sugárzik belőlük a szerénység és a kedvesség.
Hazaút
Pár napot Rómában töltöttük, a nővérek továbbra is gondoskodtak rólunk, vacsorával vártak este, minden segítséget megkaptunk tőlük.
Mint kiderült, a Szent István Házban Kata is nagyon szeret bringázni, és ajánlott nekünk egy közelben lévő kerékpáros üzletet.
Másnap reggel felkerestük a boltot. Az eladó nagyon kedves volt, és azt mondta, hogy délutánra kiürít nekünk két bringás dobozt. Mikor visszamentünk, már elő volt minden készítve. Nemcsak a dobozok, hanem mindenféle szigetelés, tárcsavédő és kötöző is. Nagyon értékelte a teljesítményünket, kérdezte, hogy miben segíthet még.
Este elkezdtük összecsomagolni a bicikliket. Darabokra kellett szedni mindkettőt, mert a dobozok kisebb mountain bike-okhoz voltak méretezve, nem a mi trekkingjeinkhez. Normál doboznál csak az első kereket kell kivenni, és a kormányt elfordítani, de így le kellett szerelni mindkét kereket, a kormányt és a pedálokat is. A bringák mellé még benyomtuk a holmink nagy részét, így egyetlen táskánk maradt kézipoggyászként. Az összes holmink egy fedett tárolóban várta az indulást.
Kata taxit is rendelt nekünk – nagy-nagy köszönet –, mégpedig olyat, amibe befért minden cuccunk. Hihetetlen, de a bringák szállítása itt nem került pluszköltségbe!
A reptéren is simán ment minden, a check-innél felcímkézték a dobozokat, és az extra large csomagnál sem tartott az ügyintézés egy percnél tovább. A bringák épségben érkeztek meg Budapestre.
Itthon már a teljes, 8 személyes taxit ki kellett fizetnünk a bringák miatt, hiába nem volt más utas rajtunk kívül.
Egyszer minden nagy kaland véget ér, és bár az emlékekből sokáig lehet élni, már tervezzük a következőt.
Buen Camino!
Ica & Miklós
A sorozat előző részei:
Bevezetés: Zarándokút két keréken – a cél az út
Előkészületek: Zarándokút két keréken – járt utat a járatlanért
Az út első három napja: Zarándokút két keréken – Budapesttől Zalakarosig
Az út 4–6. napja: Zarándokút két keréken – Zalakaros–Celje
Az út 7–9. napja: Zarándokút két keréken – Celje–Mondalcone, Maina Julia
Az út 10–12. napja: Zarándokút két keréken – Monfalcone–Lughetto
Az út 13–15. napja: Zarándokút két keréken – Lughetto–Tavullia
Az út 16-18. napja: Zarándokút két keréken – Tavullia–Spoleto
Fotó:
Gubán Ica és Miklós
