A boros közösség ereje
Ha a borban az igazság, a közösségben az élet lakik.
És ha boros a közösség…
Pázmándon az egy főre jutó borászatok száma kettő
Talán említettem már, hogy milyen jó és erős közösség a pázmándi borászoké. És hogy a fejlődés dinamikáját érzékeltessem: első forgalomba kerülő tételeinkkel 2017-ben álltunk Nagy Gábor mellé, addig helyi termelőként egyedül ő írta Pázmándot a palackjaira. Azóta hatan lettünk, ez a hegyközségünk borászatainak közel fele. Szolid túlzással: a falunkban az egy főre jutó borászatok száma kettő… És ez csak a felszín, a palackozási engedéllyel rendelkező hivatásosok csapata. Van ugyanis a borkultúrának egy másik, fontos pillére: a háztáji vagy másként hobbitermelők és az általuk készített borok.
Jó és erős közösség a pázmándi borászoké!
Pázmándi bormustra
Idén 10. alkalommal rendezte meg a Szekértoló Egyesület – akik a helyi kulturális, épített és természeti örökségünk gondozását tűzték ki céljukul – a pázmándi bormustrát. Ezen a rendezvényen mindenki megmutathatja a borát, és minden évben eljön néhány szakember, aki értékeli azokat, és jó tanácsokkal segíti a termelőket. Ebben az évben – mások mellett – Nyúlné dr. Pühra Beáta, a Nyakas Pince főborásza volt annak az asztalnak a szakértője, ahol én is ültem. Szakmai felkészültsége és kedvessége nem, nyitottsága viszont annál inkább meglepett. Boraink kóstolása közben megfogalmazott gondolatai közül egyet emelnék ki: nem a kőkori vagy az űrtechnika és nem a spontán vagy az irányított erjedés határozza meg egy bor „jóságát”, hanem a választott technológia kiérlelt koncepció mentén történő tudatos alkalmazása. Nincs kétségem: az első spontán erjedt Nyakas-bor beváltja majd a hozzá fűzött reményeket. És hogy a humornál maradjunk, ide idézném Szűcs Dani barátomnak a szomszédos asztalnál elhangzott Bödőcs-parafrázisát: „mindenkinek, aki úgy gondolja, hogy spontán erjesztéssel nem lehet jó bort készíteni, azt tudom mondani: de.”
Vissza azonban a mustrához! Több mint 30 termelő 90 tételt hozott, 75-en voltunk barátokkal és családtagokkal együtt, és meg kellett állapítanunk, hogy a következetes munka beérlelte gyümölcsét. Míg a kezdetekkor jó esetben a borok fele volt hibamentes, és a meghívott szakértők nem győzték a helyes szüreti időpont megválasztásának, a megfelelő kénhasználatnak és a pincehigiéniának a fontosságát hangsúlyozni, idénre a borok 90%-a hibamentesnek bizonyult, és a beszélgetések jelentős része az egyéni ízlések és preferenciák mentén alakult.
"Míg a kezdetekkor jó esetben afele volt hibamentes, idénre a borok 90%-a hibamentesnek bizonyult."
Nagy öröm ez, mert bár fontosak a nemzetközi díjak és piaci sikerek, Alkonyi László gondolatát szeretném ideidézni: „Végső soron nincs tisztább ítélet, nincs a borkultúrának magasabb csúcsa annál, mint amikor két zalai (vagy bárhonnan való) parasztember leül egy ácsolt faasztal mellé, és megbeszélik, hogy ki mit rontott el vagy mit csinált jól a tavalyi borában.”
Pázmánd menni Csiga
A „felszínhez” visszatérve meg kell még említenem a „hivatásosok” budapesti turnéjának első állomását, amikor is kedves barátunk és földink, a szabadidejében a kiváló Caribou kávékat pörkölő Kelemen Bandi kocsmájában, a Café Csigában mutathattuk be borainkat – és rajtuk keresztül Pázmándot – az érdeklődőknek.
Ritkán jártunk Budapesten (eddig), ezért rég nem látott barátoknak örülhettünk, és persze az ilyen alkalmak csapatépítőnek sem utolsók. Ha minden jól megy, lesz folytatás is. Addig is elkezdjük lassacskán a metszést, és palackozni is fogunk, hogy a nap idei első meleg sugarait ApróKertek-borral a pohárban köszönthesse, aki szeretné.
