A metszőollótól a kortyig

Gőzerővel metszünk. Ilyenkor teljesen az új évjárat hatása alá kerülünk, tervezünk, álmodozunk, a rügyekbe belelátjuk a hajtásokat, a fürtöket és a majdani bort. Pedig hol van az még! Sok napsütésre, szélre, esőre, őzkárra, kapálásra, kötözésre, hajtásválogatásra, seregélyre, szüretre és erjedésre innen... Mégis azt tapasztaljuk, hogy a „szőlőben születő bor”-hoz szükség van erre a vízióra minden munkafolyamat során.

Mitől megy a villamos?

Kegyelmi állapot ez. Látjuk a távolság növekedését az élet minden területén, és azt a neurózist, ami kényszerűen eluralkodik emiatt. Alapélményünk, hogy nem tudjuk, ki készíti a ruhánkat, az ételünket, hová tűnik a szennyvizünk, és vajon „mitől megy a villamos”. Gondoljunk bele, nem is olyan régen egy darab tányérra kerülő hús ott kezdődött, hogy elvetették – mondjuk – a kukoricát. Majd kapálták, betakarították, lemorzsolták, összetörték, feletették, kitrágyázták, levágták, megtisztították, feldolgozták... És csak ekkor jött a varázslatos „végy egy fej vereshagymát!” mondat.

Nyilván bizonyos előnyökkel a korszerű mezőgazdaság is jár, de számomra fontos, hogy van még olyan sziget a világban, ahol az alkotás folyamata az elejétől a végéig megélhető, és semmiféle absztrakció nem választ el tőle. Ennek persze feltétele a belátható üzemméret, a nagyjából egy hektár/egy ember. Ebben a konstrukcióban ráadásul a szőlőmunka a fizikai, a természet a lelki, az ügyvitel és a kóstolók pedig a szellemi egészséget biztosítják.

Johanna

Az előző részben írtam Rebekáról, most Johannán a sor, aki elsősorban a kisebbik lányom, másodsorban a rozénknak kölcsönözte a nevét. A bor rózsaszín és kékfrankosból készül, de itt nagyjából vége is a rozé-sztereotípiáknak. Érett szőlőből, 16 órás héjon tartás után spontán erjed, almasavbontott, használt kishordókban érik néhány hónapig, derítetlen, szűretlen, kevés kénnel és a finomseprővel együtt kerül a palackba. Amilyen íratlan szabályt csak lehet, átlépünk a készítése során, a tuttifrutti-rajongók őszinte bánatára. Viszont rozé létére elég borszerű. Ezek után, azt hiszem, nem szorul magyarázatra a címkére írt részlet Lackfi János: Patikusdal című verséből:

Csontváry Kosztka Tivadar festészete, egyéni és szabad látásmódja meghatározó számomra, és kifejezetten inspirál az ilyen típusú határfeszegetésre.

Megint találkozunk veletek!

Kóstolókra is készülünk, végre újra lesz Nyitnikék a Bálint Boráriumban, ezúttal megyei rangadónak biztosítva teret, hiszen móri borászbarátok lesznek a vendégeink. Megyünk a fővárosba is, a Van Boris borbárban lesz évjárat-bemutatónk, sőt a Borjour Explore is tervben van.

Unatkozni tehát nem fogunk. Most sem.