Az élet nagy tanító

Lassú munkához idő kell…

Egy kicsit késik a tavasz. Persze egy négykezes szőlőbirtokon van ennek előnye: egy leheletnyivel kevésbé rohanunk a természet után, mert a metszés persze nincs még kész. Egyfelől – szándékosan – a lehető legkésőbb kezdjük; ennek növényélettani okai vannak, amivel senkit nem untatnék. Másfelől lassú munkához bizony idő kell, a jóról nem is beszélve. A nagyüzemi napszámosnorma kb. 400 tőke/nap, na ezt meg sem közelítjük. 100-150 tőke talán, ami belefér. Csak a minimálisan szükséges sebeket igyekszünk ejteni a növényen, amitől jobb lesz a tőke kondíciója; tovább él, kevesebb növényvédelemre van szüksége és egészségesebb, egyenletesebben érő, végső soron finomabb gyümölcsöt ad nekünk szüretkor. Az ilyen jellegű szőlőmunka legalább annyira szellemi, mint amennyire fizikai, és ezt szeretjük is benne nagyon.

A forgalomba került boraink szerencsére tetszenek a kereskedő partnereinknek, így naplemente után is akad tennivaló: viaszkapszulázás, címkézés, dobozolás...

Ilyenkor mindig bebizonyosodik, hogy a Led Zeppelin, Eric Clapton vagy a Dirty Loops, esetleg Liszt Ferenc a világ zenetörténetének többi résztvevőjével együtt azért munkálkodott, hogy enyhítsen ezen munkafázis monotonitásán.

Újabb kóstolók

Készülünk két kóstolóra is, 14-én az „évjáratbemutató turné” utolsó állomására kerül sor a velencei Groenk Deliben, 20-án pedig Rákóczi Feri – aki elkötelezett lokálpatriótaként segíti a helyi borászokat – biztosít lehetőséget a pázmándi „borászválogatottnak”, azaz mindannyiunknak, hogy egy borvacsora keretében bemutatkozzunk a pesti Korhelyben. A koreográfia kitalálásához pedig a legjobb rész szükségeltetik: borozás a barátokkal. Annyi baj legyen!

Elmélkedés a pét-natról

Húsvét apropóján a „legtavaszibb” tételünkről, a pét-natról ejtenék még szót. A név (pétillant naturel, kb. „természetesen pezsgő”) olyan bort takar, ami valamivel az erjedés befejeződése előtt kerül palackba, ahol a folyamat lezárul. Ezáltal buborék és némi seprő keletkezik, amely benne is marad az italban. A mi esetünkben a kékfrankosrozé-alapbor a pezsgőnél gyümölcsösebb és kevésbé szénsavas végeredményt hozott. A készítés oka a már sokszor emlegetett 2022-es évjárat. Extrém aszályos év volt, aminek során a fiatal szőlőtőkék a túlélés érdekében – némi képzavarral – hibernálták magukat úgy hat hétre. A végeredmény október végén egy szeptember közepi paraméterekkel rendelkező kékfrankos szűztermés lett, alacsony cukor- és magas savtartalommal. Csendes bornál nem vitte volna át a lécet, de a pezsgőalapboroknak pont ilyen paraméterekkel kell rendelkezniük. Nem is kellett már más, csak némi inspiráció Bakonyi Petitől, néhány jó tanács és palack Szentesi Jóskától, és a „gyalogpezsgő” karácsony előtt palackba került. Nem készült sok, és nagyjából el is fogyott már, a szemfülesek az utolsó palackokra mostanában csapnak le a pincénél vagy viszonteladó barátainknál.

A tanulság? Egy éve még azt mondtam volna, hogy nem fogunk pét-natot készíteni. Decemberben azt, hogy próbáljuk meg. Februárban azt, hogy végül is nem lett rossz. Most, áprilisban arról beszélgetünk Zolival, hogy melyik terület terméséből lenne a legideálisabb idén is elkészítenünk. Csak egy közhelygyűjteménnyel zárhatom: az élet nagy tanító, ember tervez, Isten végez. És ettől, időnként, elmondhatatlanul szép a létezés.