Vissza
Nincs veszve semmi
2023.06.20. | Schubert Ádám
Vajon mire képesek az idős szőlőtőkék, és miért fontos, hogy megmentsük őket? Az Aprónapló 23. részében erről és egy izgalmas szőlészeti technológiáról mesél Schubert Ádám, az ApróKertek borásza…
Márkus Mónika és a „zöldre fás oltás”
Mai írásomat egy barátom bemutatásával kezdem. Ő Márkus Mónika PhD-hallgató, és témája az élő talaj, a klímaváltozás és a szőlőnövény kapcsolata. Bodrogkisfaludon él, és párjával, a „hollóváros” Takács Lajossal együtt öt gyermeket nevelnek. (Takács Lajos Hollóvár Pincéje fogalom volt a Somlón. A 2013-as volt az utolsó évjárat, aztán a család Tokaj-Hegyalján talált új kihívásokat, és a régi, bakművelésű tőkéket már más somlói gazdák gondozzák – a szerk.) És hogy Mónika miért fontos azon túl, hogy a barátom? Mert egy olyan szőlészeti technológia itthoni elterjesztője, ami alapvetően meghatározta-meghatározza kertjeink, boraink, birtokunk kialakulását. A nevezett művelet pedig nem más, mint a „zöldre fás oltás”.
Móni 2005-ben, a Dél-Tirolban található laimburgi kutatóintézetben tanulta ezt a technológiát, és azóta nagyjából 160.000 szőlőtőkét „szabott át” saját kezűleg és a tanítványaival. A dolog lényege a fajtaváltás. A meglévő szőlőnövény egy zöld hajtását összepárosítjuk egy másik fajta télen lemetszett rügyével. Óvjuk, gondozzuk. Ha az időjárás nem extrém, és minden jól megy, abból az egy rügyből hajtás fejlődik, ami a következő évben már teljes értékű tőkeként funkcionál.
Vegyes Fehér vagy valami más?
Miért is érdekes mindez az ApróKertek szempontjából? Nos, mert azokban az egyébként kiváló adottságú kertekben, ahol háztáji jelleggel művelték a szőlőt az előző kb. 70 évben fajtatiszta ültetvényt nemigen lehetett találni. A gemischter satzot levédték a bécsiek, így dilemma elé kerültünk. Vagy egy itthon kevéssé ismert – és pláne nem sokra becsült – borfajtát (beszédes és kreatív a neve: Vegyes Fehér...) készítünk az öreg tőkékről, vagy kivágjuk őket (sok pénzért), újratelepítjük a területet (még többért), és várunk 3-5 évet. Ha szerencsénk van, és eltaláltuk a terület-alany-fajta ideális kombinációját, úgy további 30 év múlva már lesznek is „öreg tőkéink”, ami azért fontos, mert ezek – nemzetközi konszenzus alapján – az esetek 95 százalékában elengedhetetlenek a különleges és komoly borok készítéséhez.
Ezt a dilemmát oldotta fel a Mónival és az általa alkalmazott technológiával való megismerkedésem 2011-ben. A következő évtizedben az ő és egyik tanítványa – az azóta szintén barátommá lett Székely Balázs – keze által nagyjából 3000 tőke vált a birtokunkon „kitudjami”-ből néróvá, kékfrankossá, olaszrizlinggé, kadarkává és csókaszőlővé. A legfiatalabbak túl vannak a 30, a legidősebbek az 50 éves korukon. És mivel azóta a fajták nagy részéből telepítettünk fiatalokat is, van összehasonlítási alapunk. Jó bort lehet készíteni fiatal tőkékről is (nagyon jót is, pláne ha sűrűn vannak ültetve, de ez összetett téma, ne menjünk most bele), az igazán komoly mélységekkel rendelkező borhoz viszont kellenek a mélyre hatoló gyökerek és a vastag törzsek. Persze több munka és jóval több idő ezekkel dolgozni. Viszont nagyon jó érzés – és ez talán a legfontosabb –, hisz a jókedvű szőlőmunkás jól dolgozik. Száz évvel ezelőtt még szinte elvárás volt, hogy a napszámos énekeljen vagy fütyörésszen munka közben!
Ezek a tőkék termik a szőlőt a legmagasabb minőségű borokhoz!
Szeretek a változatos formájú, girbegurba, megmentett tőkékhez leguggolni, megérinteni a törzset, vagy arra gondolni, hogy némelyik itt volt, munkát és termést adott az embereknek már akkor is, amikor én még a világon sem voltam. Eredeti gazdáik nagyrészt leadták már a pincekulcsot. A világ elhaladt mellettük. Senki sem ültet már szőlőtőkéket 1x1 méterre egymástól, mert nem fér be a sorok közé a traktor, és mert nincs, aki lehajoljon és gondozza őket. Pedig ezek a tőkék termik a szőlőt a legmagasabb minőségű borokhoz. Így hát amíg élünk és bírjuk, pár száz ilyen tőke biztosan lesz a kertünkben, hogy őrizze az emlékezetet. És tudom, hogy van néhány tucat embertársunk – tudom, mert ismerem őket –, aki érti, érzi és értékeli ezt. Nincs veszve semmi.
Fotó:
ZsZs Fotó - Sárközi Zsuzsanna
-
Facebook
