Vissza

Díjazták a boros cikkek íróit

2023.08.24. | Borsmenta
Hatodik alkalommal rendezte meg WebWineWriting nevű nemzetközi újságíróversenyét a hungarianwines.eu és tulajdonosa, Németh Ágnes. Az ünnepélyes eredményhirdetést augusztus 17-én tartották a Kristinus Borbirtokon…


A boros tematikájú cikkek nemzetközi versenye, a WebWineWriting az idén ugyan nem mozgatott meg annyi újságírót, mint tavaly, viszont sokkal több országból érkeztek nevezések, mint eddig bármikor. Ahogyan az előző években, most is három kategóriában lehetett pályázni. A beküldött 56 pályamű zöme magyar nyelvű volt, de küldött írást amerikai, holland, dán, norvég, görög, spanyol, chilei, olasz, angol, román, török, lengyel portugál, francia és ukrán versenyző is.

Díjazták a boros cikkek íróit - WebWineWriting eredményhirdetés 2023 - borsmenta.hu
 
Az angol nyelvű cikkeket olyan neves szakírók értékelték, mint Jonas Röjerman svéd Master of Wine, Tamlyn Currin, a JancisRobinson.com szakírója vagy John Szabo magyar származású kanadai Master Sommelier és író. A zsűri három nyertest nevezett meg, közülük közönségszavazatok alapján választották ki az abszolút győztest. Olvasóit a görög szakíró tudta megmozgatni legjobban, így a négynapos magyar borutazást repülőjeggyel és teljes ellátással Stefanos Voidomatis athéni pályázó nyerte.

Díjazták a boros cikkek íróit - WebWineWriting eredményhirdetés 2023 - borsmenta.hu 
 
 
A magyar győztesek
 
 
Szekszárdi borutazás kategória
Támogató: Dúzsi Tamás Pincéje, az Eszterbauer Borászat és a Vesztergombi Pince
 
Geri Ádám ismert borszakíró, a WebWineWriting versenyen többször volt már döntős, és a Sánta Zoltán Emlékdíjat is megkapta. Idén saját blogján szereplő írása nyűgözte le a zsűritagokat: megtudtuk, hogy Liszt Ferenc óriási erőbedobással és profin marketingelte a szekszárdi borokat. A második helyen Sólyom Bence végzett.

Díjazták a boros cikkek íróit - WebWineWriting eredményhirdetés 2023 - borsmenta.hu
 
Biodinamikus sztorik kategória
Támogató: Kristinus Borbirtok
 
Bóka Balázs Andor mérnök, zenél és rendezvényeket szervez, élete első írásával pályázott az egyik legnehezebb kategóriában. A zsűri egyöntetűen őt találta legjobbnak, és mindhárman (Bukovics Martin, Győrffy Zoltán és Szabó Edit) arra biztatják, hogy írjon még. A második helyezett Szünder Dezső lett.

Díjazták a boros cikkek íróit - WebWineWriting eredményhirdetés 2023 - borsmenta.hu
 
Borkoktélok kategória
Támogató: Hegyközségek Nemzeti Tanácsa
 
Pákozdi Nóra a NoSalty újságírójaként elsősorban gasztronómiával foglalkozik, de a bor is egyre jobban érdekli, a verseny borkoktélos kategóriáját pedig egy sangriás cikkel nyerte meg. Hamarosan a legautentikusabb sangriákat is megkóstolhatja, ugyanis szoros versenyben ő kapta a legtöbb közönségszavazatot, ezzel megnyerte a négynapos spanyol utazást a Barcelona melletti Penedès borvidékre. Ebben a kategóriában Csiba Krisztina állhatott fel a jelképes dobogó második fokára.
 
Díjazták a boros cikkek íróit - WebWineWriting eredményhirdetés 2023 - borsmenta.hu

A borkoktélos kategóriában videóval is lehetett indulni, érkezett is néhány, ezek közül pedig kiemelkedett a Villányi bormarketingcsapat kisfilmje, amelyben a Villányi RedY borkoktél készítését – és persze boldog fogyasztását – mutatják be. A lelkes négytagú csapat a szervezők különdíját érdemelte ki – egy jeroboam, azaz 3 literes spanyol Juvé & Camps cavát.
 
Díjazták a boros cikkek íróit - WebWineWriting eredményhirdetés 2023 - borsmenta.hu

A győztesek digitális emblémát is kaptak, amit szerepeltethetnek a blogjukon, honlapjukon.


 Miért nem adtak át a Sánta Zoltán Emlékdíjat?
 
A 2019-ben hirtelen elhunyt borszakíró a szervezők kedves, jó barátja volt, tiszteletre, szeretetre méltó ember. A négytagú zsűri (Bálint László, Kriston Orsolya, Németh Ágnes, Szabó Edit) érthető módon nagyon komolyan veszi a díj odaítélését, ezért idén úgy döntöttek, hogy nem adják át az elismerést. Ahogy Szabó Edit fogalmazott – „idén nem találtunk olyan írást a mezőnyben, amely méltó lett volna Sánta Zoltán szellemiségéhez”. Ugyanakkor Edit arra biztatta a jelenlévőket, hogy „kapjátok össze magatokat, és írjatok!”

Díjazták a boros cikkek íróit - WebWineWriting eredményhirdetés 2023 - borsmenta.hu

 

Fenntartható buli
 
És hogy milyen volt az idei díjkiosztó esemény, vagyis a Gettogether? Felejthetetlen, ahogy az Horváth Alíz fotográfus (The free lens) képein is jól látszik. A tényleg – komolyan –abszolút helyi alapanyagokból készült ételeket a Lokal 47 Michelin-ajánlású étterem készítette, a körömpörköltjüktől volt hangos napokig a Facebook. És természetesen nem voltak eldobható tányérok, sem ásványvizes palackok – szűrt vizet kínáltak a borok mellé.

Díjazták a boros cikkek íróit - WebWineWriting eredményhirdetés 2023 - borsmenta.hu
 
 
A szervezőkről
 
A hungarianwines.eu egy 2016 óta működő, angol nyelvű, magyar borokat népszerűsítő online kiadvány. Tulajdonos-főszerkesztője, Németh Ágnes szervezte a WebWineWriting borszakíróversenyt és a hozzá kötődő Gettogether rendezvényt immár hatodszorra, és ezúton is nagyon hálás az önzetlenül dolgozó zsűritagoknak, a rendezvényt befogadó Kristinusnak, a fáradhatatlanul kóstoltató borászkiállítóknak, a lelkes fiatal segítőknek és természetesen a vendégeknek, akik időt szántak a rendezvényre az életükből.

Díjazták a boros cikkek íróit - WebWineWriting 2023 eredményhirdetés - borsmenta.hu


A rendezvény nem jöhetett volna létre a Volkswagen és a REKONTIR nagylelkű támogatása nélkül. 
 
:
Fotó:
Horváth Alíz

Beszélgetünk

A spanyol borok szerelmese

2017.03.26. | Szabó Edit
Beszélgetés Szeredi Zsolttal
Az utóbbi években mindig ő a VinCE Budapest Wine Show egyik sztárja, brutálisan jó spanyol borait és caváit kóstolni hatalmas öröm. Szeredi Zsolt Vino Castillo néven futó webkereskedése…
Utazunk

Pezsgőtúra a cava fővárosában

2017.05.22. | Szabó Hajnalka
Tavaszi barcelonai kirándulásunkat stílusosan egy cavatúrával koronáztuk meg, és azóta is valljuk, hogy aki a katalán fővárosban jár, nem hagyhatja ki ezt a kitérőt…  
Utazunk

Ahol a gyökértetűnek kultusza van

2017.09.23. | Németh Ágnes
Filoxérafesztivál Katalóniában
Fülsiketítő dördülések, füst, kiabálás – ez fogadta a látogatót a cava fővárosa, Sant Sadurní d'Anoia utcáin szeptember 6-án. Nem a szörnyű augusztusi terrorcselekmény utóhatása volt, h…
Eszünk

Piknik a szőlőben

2019.11.12. | Barossné Koós Andrea
Jó borok, finom falatok, festői környezet, remek hangulat – ezt nyújtja a Kristinus a Balaton déli partján…  
Eszünk

Kristinus Borbirtok – Lokal47

2023.04.07. | Németh Judit
A Kéthelyen működő, biodinamikus elvek szerint gazdálkodó Kristinus Borbirtok tökéletes hely a kikapcsolódásra. Szállodájuk békességet, éttermük színvonalas étkezést kínál, a borokról m…
Iszunk

Spanyol utat ér a legjobb boros cikk!

2023.06.23. | Szabó Edit
Startol a 6. WebWineWriting, három kategóriában várja a tollforgatók írásait a Németh Ágnes által szervezett nemzetközi borszakíróverseny. A nevezési határidő július 10., a legjobb cikk…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (120) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (9) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (13) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (9) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (31) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (70) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (17) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) krémleves (4) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (26) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (17) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (32) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (249) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (100) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (21) tészta (17) tesztelünk (210) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (23) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (13) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (33) villányi borvidék (93) vörösbor (143) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)